A decemberi látogatást jöttek viszonozni a dál-amerikaiak. Az előző találkozó végén történt sportszerűtlenséget, amikor Sasia hátulról leütötte Solymosi t, még a találkozó előtt rendezni akarták az uruguayiak és kezdeményezésükre a két játékos a mérkőzés előtti napon találkoztak a Népstadionban és egy kézfogással "rendezték le" a nem éppen kellemes emléket.
Sok volt a külföldi érdeklődő, hiszen mindkét csapat résztvevője volt a következő világbajnoki küzdelmeknek.
Ezen a mérkőzésen ünnepelték Bozsik József  100. egyben utolsó válogatottságát. Az egybegyültek óriási ünneplést rendeztek a búcsúzó, kiváló sportember tiszteletére. (A pár éve hozott MLSZ döntés értelmében, amellyel hat mérkőzést tettek hivatalossá, Bozsik nak ez a mérkőzése már a 101. volt.)

Az egész első félidőben támadtunk, de a gól csak nem akart megszületni. Pedig az ünnepelttel az élen rengeteg jobbnál jobb akciót vezettük, szinte szünet nélkül rohamoztunk. A sikertelenség nem vette el a labdarúgóink kedvét, még akkor sem amikor kénytelenek voltunk 0-0-ás állásnál szünetre vonulni.
A második félidő elején egy olyan ritka alkalommal, amikor az uruguayiak támadtak Silva az ötösön hanyatt vetette magát és a földön fekve szerezte meg a vezetést. Ekkor sem keseredett el válogatottunk, hanem még elszántabban támadott. Rákosi  szöktette Bozsiko t, aki a vendégek kapuja felé rohant. Amikor megkapta a labdát csinált két cselt és nyolc méterről félmagasan lőtt a kapu jobb oldalába. Ennél szebb búcsút elképzelni sem lehet (talán, ha győzünk)!

Sok tanúlságos megállapítást lehetett tenni a mérkőzés alapján. Például, hogy a sok-sok támadásunk hiába, ha nem lövünk gólokat, ha a csatáraink nem tudnak eredményesek lenni. Vagy azt, hogy az uruguayi csapat nem annyira veszélyes mint azt sokan gondolták.