Új, ideiglenes kapitánnyal vágott neki a második selejtezőnek a magyar válogatott. Dárdai Pál, egykori válogatott labdarúgó, Pintér Attila  leváltása után került megbízásra. Négy mérkőzésre vállalta a beosztást. Nyilatkozata szerint nem ígér világverő válogatottat, de a hozzáállás megváltozását igen. Azt gondolom, hogy ez már nagyon nagy lépés lenne, hiszen a leginkább ezt hiányolják a szurkolók.

A magyar-román összecsapások meglehetősen hosszú múltra tekintenek vissza és mindig különös jelentőséggel bírnak. Először 1936-ban játszottunk egymás ellen, akkor 2-1-re mi nyertünk, Bukarestben. Azóta még 22 alkalommal küzdöttünk meg és az összesített statisztika nekünk kedvez. 11 győzelem és 6-6 vereség, illetve döntetlen. Ha azonban a közelmúltat vizsgáljuk, akkor már mást mutat a kép. Legutoljára 1981-ben tudtuk legyőzni a szomszédokat, azóta 9 mérkőzésen keresztűl ez nem sikerült, csak két döntetlent harcoltunk ki. Azon a négy mérkőzésen pedig, amit ez idő alatt Romániában játszottunk, még gólt sem tudtunk rúgni. Otthonukban legutóbb 56 éve, 1958-ban tudtunk diadalmaskodni. Szóval van miért küzdeni.
A két csapat három legutóbbi találkozásakor már az első öt percben gólt kapunk.

A kapitány előzetes nyilatkozatai szerint a felkészülés jól sikerült, a játékosok lelkileg jó állapotban várják a találkozót és szinte úgy kell visszafogni őket, akkora a küzdeni akarás. Sikerült összeállítani a taktikai terveket is, minden szituációra, játékhelyzetre. Ez a csapat nem a korábbi, nem az amelyik az előző mérkőzésen játszott, nem az amelyik legutóbb játszott a románokkal. Ez a csapat most lép pályára és most dől el, hogy mit tud nyújtani és a siker csak a csapaton múlik - ez a kapitány felfogása és ha ezt át sikerült adnia a játékosoknak is, akkor van remény. Egyöntetű a játékosok véleménye is, hogy csapatnak érzik magukat.

A románok elsők szeretnének lenni a csoportjukban ehhez győzniük kellene. Meglehetősen nagy a nyomás rajtuk, így a stadion várhatóan nyomasztóan erőteljes légköre rájuk is hatni fog és nem feltétlenül pozitív értelemben.

Csapatunkból Vanczák Vilmos hiányzik sérülés miatt. A vendéglátóknál több a hiányzó ember, ahogy mondani szokás nem a legjobb felállásukkal lépnek pályára, azonban így is jelentősen nagyobb a csapat "átigazolási értéke" (az az összeg amennyit fizetnének a játékosért az őt megszerezni akaró klubok), mint a mieinknek.

A stadionban mintegy 50.000 szurkoló teremtett (nem éppen szimpatikus módon füttyel és petárdákkal) hangulatot és ahogy előzetesen sem volt senkinek semmi kétsége, nem a magyarok hangja hallatszott. A himnuszunkat szinte teljesen elnyomta a zaj.

A románok indították útjára a labdát. Tüzes kis mérkőzést ígérnek a petárdák a pályán, amik miatt már az első perceben le kellett állítani a játékot. A harmadik percben többekben felidéződött azoknak a bizonyos első öt perceknek az átka. Egy román beadás veszélyesen ívelődött a kapunk elé, de Juhász és Király megoldották a feladatot. Az első öt percben különben a románok támadtak, de ami leginkább feljegyzésre méltó, az az imént említett petárdázás, illetve hogy Király Gábort megdobták a lelátóról (a tárgyi bizonyítékot kapusunk átadta a játékvezetőnek), valamint Gioan sérülése, ami miatt a vendéglátók máris cserére kényszerültek.
Egy biztos, egy rossz hagyománynak máris vége szakadt.
A román csapat támad, de a védelmünk meglepően higgadtan és eredményesen áll helyt. A tizenegyedik percben szerencsénk is van, hiszen Chipciu jobbról belőtt labdája akadálytalanul suhan el a kapunk előtt. Ha van érkező játékos, bizony bajban lettünk volna.
Mi is elkezdünk támadni. Bár egyelőre veszélytelenek az akcióink, de akkor is jó látni. Közben a rendőrök román szurkolókat szorítják ki a kapu mögötti lelátókról. Valószínűleg ez a nekünk szóló felfokozott hangulat, amit a helyi szurkolók keltenek, leginkább saját csapatuknak árt.
Az első negyedóra végét egy veszélyes hazai megmozdulás zárja. Maxim tört előre és az ötös bal sarkáról próbált betalálni a rövid sarokba, de a labda fölé szállt. Ha lövés helyett passzol...
Egyre többször támadunk mi is. Kiegyenlítetté vált a játék, de nem túl látványos. Az izgalom persze megvan, hiszen román-magyar...
Az is tény, hogy most a játékosaink, a csapatunk lényegesebben összeszedettebbnek látszik, mint a korábbi találkozókon.
A harmincnegyedik percben Maxim ívelt be egy szögletet, Grigore fejjel továbbította a labdát, ami bizony akadálytalanul szállt el a kapunk előtt. Akár be is mehetett volna a védelmünk és a kapusunk nem mozdult rá. Most kissé beszorultunk a kapunk elé.
A harminckilencedik percben egy ellentámadás után betaláltunk a román kapuba! Dzsudzsák középre emelésére Szalai robbant be és tíz méterről a hazai kapu jobb oldalába fejelt. A játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.
Sajnos a másik "magyar átok", az "utolsó percben gólt kapni" még mindig él. A félidő utolsó másodpercei közeledtek, amikor Rat tört be a kapunk el a bal oldalon, majd az alapvonalról visszapasszolt a középen üresen kilépő Rusescunak, aki közelről bombáz a kapu közepébe. A védelem mind a két játékosról lemaradt. (1-0)

A második félidőben a románok érezhetően visszavettek a korábban sem túl nagy iramból. Semmiképpen nem vagyunk alárendelt szerepben, sőt inkább mi kezdeményezünk és irányítunk, bár veszélytelenül. A hetvenedik percbe lépett az óramutató, amikor a hazai csapat újra betalált a hálóba. Az eredmény azonban nem változott. Rat baloldalról adott be, pontosan Rusescu-hoz, aki tizenkét méterről látványos, nagyerejű fejessel juttatta a labdát a hálónkba. Azonban a beadás pillanatában jól láthatóan lesen volt a játékos, tehát a gól érvénytelen.
Most "életre kelt" a válogatott, kissé veszélyesebben támadtunk. Határozottan jobbak voltunk vendéglátóinknál. Néhány veszélyes helyzetet is kialakítottunk és a nyolcvankettedik percben Dzsudzsák végezhetett el egy szabadrúgást, balról, úgy huszonöt méterről. A rendkívül jól meglőtt labdába a kapus ugyan még bele tudott érni, de az így is, nagy erővel csapódott a jobb kapufa közepe mellett a hálóba. (1-1)

Öt perc múlva a kár meg is nyerhettük volna a találkozót. Tőzsér adott remek labdát Nikolicsnak, aki az ötös bal sarkáról meg is próbálta bevenni a kaput. Lövés helyett beadhatott volna, volt érkező ember.

Amikor felharsan a végét jelző sípszó egyértelmű, hogy mi vagyunk az elégedettek és a románok a csalódottak a megszerzett egy ponttal.
Romániában 1972-ben sikerült legutóbb gólt szereznünk, de ami még fontosabb, hogy egy pontot is megszereztünk és bizony még nagyon jól jöhet.

Végre láthattunk harciasságot, akarást és CSAPATOT a pályán! Jó, még egyik sem volt közel sem az igazi, de kétségtelenül felüdülés volt a korábbi találkozókhoz képest ezt látni. El kell ismerni, hogy a román csapat meglepően gyengén játszott, szervezetlennek, helyenként tanácstalannak tűntek és mintha kissé fáradtan, nehézkesen mozogtak volna. Nem a legjobb csapatuk volt a pályán, de így is komoly fegyvertény a részünkről az egy pont megszerzése és az is, hogy a második félidőnek, különösen a második felében, mi uraltuk a játékot. Megérdemeltük a döntetlent!

Dárdai eddig teljesítette amit ígért. Nem tett csodát, de csodálatos érzést adott a szurkolóknak azzal, hogy hittel és lelkesedéssel játszó csapatot láthattunk végre a pályán!

Ha ez a felfogás megőrizhető és fokozható is, akkor a továbbjutás elérhető. Most olyan mérkőzés következik, ami ugyan nem lesz könnyű, de akár meg is szilárdíthatja a csapat önbizalmát. néhány nap és utazunk a Feröer-szigetekre.