A százéves MLSZ-t ünnepeltük ezen a napon. Nagyon sok neves vendég érkezett Budapestre. Délelőtt felavatták a magyar labdarúgás emlékművét és este a nap "megkoronázásának" a magyar-német találkozót szánták. Az ellenfél választás már kicsit elgondolkodtató volt. Két okból. Előszőr is azért, mert nem mondhatni, hogy a legkellemesebb emlékeink fűződnének a német válogatottal vívott csatáinkhoz. Másodszor pedig és ez súlyosabb érv az elsőnél, azért mert jelenleg semmiképpen sem vagyunk "egy súlycsoportban" velük, így kicsi az esély rá, hogy igazán ünnepi találkozót fogunk vívni. (Sokak véleménye szerínt Ausztria válogatottja lett volna minden szempontból a legjobb választás.)
A találkozó előtt még egy vérszegényre sikeredett ünnepi műsort is láthatott a közönség. Ezután pedig a Himnuszt élőben hallhatták a szurkolók. Sajnos a csapnivaló előadás sem az ünnephez, sem a Himnuszhoz nem volt méltó.

Igazán felemelők a kezdőrúgás körüli pillanatok voltak. Olyan nagyságok, labdarúgó legendák voltak akkor a pályán, amilyeneket ma is látni szeretnénk. Buzánszky n, Grosics on, Hidegkúti n és Albert en kívül a kezdő rúgást elvégző Puskás  is a dicső múltat idézte.

Az első percek barátságos labdázgatással teltek. Ezt a vendégek unták meg előbb és egy lövéssel jelezték, nem baráti gurigázgatásra jöttek. Ezután azonban a mi perceink, pontosabban tíz percünk következett. Egy-két veszélyes, de eredmény nélküli támadást vezettünk. A német csapat sem maradt adós átvette a játék irányítását és sorra indította az akcióit. Az egyik ilyen alkalmával a belőtt labdára jóütemben érkező Janckert Halmai  csak lerántani tudta. A megítélt büntető értékesítésével egygólos hátrányba kerültünk. Egyre nyílvánvalóbb volt, hogy a magyar védelem nem tudja sikeresen felvenni a harcot a vendégek csatáraival, míg a mi támadóinkat meglehetősen könnyen semlegesítik. Pár percel az első félidő vége előtt a 16-osunk előtt "kevergettek a németek, majd Neuville balra gurított és az érkező Kehl huszonegy méterről elemi erővel bombázott a jobb felső sarokba. Volt miről beszélni a szünetben.
Úgy látszott a szünet a vendégeknek sikerült jobban, hiszen egy perce sem kezdődött még el a második játékrész, amikor Ricken húsz méterről kapura küldött egy lövést. Félútnál Jancker a labda útjába tette a lábát és az a magyar kapu bal alsó sarkába vágódott. Teljesen szabadon tudtak mozogni a német csatárok. Egy jobboldali szabadrúgás eredményeként a kapunk elé került a labda és Baumann hét méterről fejelt a hálóba. Öt perc múlva mi jutottunk szabadrúgáshoz. Lisztes  állt a labda mögé. Lövése a vendég védőkről Tököli  elé pattant, aki öt méterről megszerezte szépítő gólunkat. A most következő percekben végre nekünk is akadtak helyzeteink. Mintha csak most ébredt volna a magyar válogatott. Sajnos akcióink csak kecsegtető helyzetek maradtak. Már a hosszabbításban jártunk, amikor Tököli  balról beemelte középre a labdát. Horváth  a kaputól öt méterre elérte és a bal sarokba pörgette.

Sajnos még ennek a gólnak sem örülhettünk, mert a németek azonnal viszonozták, annyi különbséggel, hogy a labda fejes nyomán került a kapunkba. Sajnos az előzetes aggályok igazolódtak. A német válogatott félgőzzel játszva is könnyedén vert meg bennünket.
Nem magyar labdarúgó ünnepet láthattak a nézők a pályán, hanem a magyar labdarúgó valóságot.