Három hónappal a világbajnoki utolsó mérkőzésünk után a török csapatot fogadtuk. A mérkőzést vidéken rendezték, de még a kisebb stadionhoz képest is nagyon kevesen jöttek ki a találkozóra. Pedig a kezdő csapatban négy helyi (Rába ETO) játékos kapot helyet. Egyébként is meglehetősen fiatal csapat lépett pályára és négy újonc is szóhóz jutott.
A törökökkel legutóbb 20 éve találkoztunk, akkor is ők voltak Magyarországon.

A játékot az összeszokott, tisztán győriekből álló középpályás sor remekül irányította. Olajozottan működött a gépezet. Kiválóan szervezték a támadásokat és a gólgyártásból is kivették a részüket. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezen a mérkőzésen mi vagyunk a jobbak. Az egész találkozón az történt amit mi akartunk. A gólokat szépen egyenletesen elosztva lőttük, a védelmünknek pedig alig akadt érdemi munkája.

Magabiztosan vertük az azóta sokat fejlődő - sőt elénk kerülő – törököket. Egy formálódó, megfiatalított válogatott szép bemutatkozását láthatták a vidéki város stadionjába ellátogató szurkolók.