Még az áprilisi magyar-osztrák után kaptuk a meghívást Rio-ba és most ez a találkozó lett a régi-új szövetségi kapitány bemutatkozása.
Előszőr játszottunk a brazilokkal barátságos mérkőzésen. Az eddigi két találkozásunkra világbajnoki küzdelmek alkalmával került sor és mind a kétszer legyőztük őket. 1954-ben 4-2, 1966-ban 3-1 arányban. Viszont azok a mérkőzések nem Brazíliában voltak. Most a hatalmas és félelmetes Maracana-stadion gyepére futott ki a válogatott.
Az előző találkozók eredményei nem sok jóval kecsegtettek.

Csapatunk nem játszott alárendelt szerepet. Nagy küzdelemben, egyenrangú ellenfelei voltunk a világbajnok braziloknak. Sőt komoly helyzeteink is voltak. Fazekas  és Bene  lövését is csak nagy bravúrral tudta védeni a hazai kapus. Egyszer a kapuba is betaláltunk, de Dunai II.  találatát a játékvezető szabálytalanság miatt nem adta meg. A vendéglátóknak is akadtak helyzeteik, így a döntetlent igazságos eredménynek érezte mindenki.

Idehaza nagy öröm fogadta a tisztes helytállást. A szövetségi kapitány nem akart messzemenő következtetéseket levonni. Annyit mondott: "...tiszteletre méltó teljesítmény, majd meglátjuk, mit hoz a jövő..."