Komoly eseményre kapott meghívást válogatottunk. Most alakult meg az Afrikai Labdarúgó Szövetség. Az ünnepségen sok afrikai ország képviselője vett részt. Ez a mérkőzés volt az új, százezer ember befogadására alkalmas olimpiai stadion avató mérkőzése is.
A díszvendégek között volt Iszmail is, aki még játszott az 1924-es magyar vereséggel végzödött találkozón (99. mérkőzés), most pedig az egyiptomi újságírók szervezetének volt az elnöke. Talán kicsit "kabalának" is szánták, hiszen most is győzelmet vártak.

Csapatunk viszont nem tisztelt sem szövettséget, sem ünnepséget, sem Iszmailt. Az első perctől győzni akartunk. Tichy  egy megítélt büntetőt az egyiptomi kapus kezébe lőtt. Ekkor még hihették a vendéglátók, hogy szerencséjük lesz és sokáig úgy is látszott, hogy hiába a mezőny fölény, ha nincs eredménye. De a második félidő közepén két remek támadást vezettünk és kétszer megvillant Albert  és máris két góllal vezettünk. Végülis ezzel a két góllal meg is nyertük a találkozót.

Az egyiptomi sajtó nagyon dícsérte a válogatottat, de nem volt ennyire pozitív a kép. A csatársor és a védelem nem működött egységben. Mintha teljesen különálló csapatrészek lennének. Pedig segíteniük kellene egymást. Ezt legfőképpen a csatársor mulasztotta el rendszeresen.