Már megint az olaszok, akik ellen sokszor hagyott már el tudás, szerencse és nagyon le kellett volna már győzni őket.

Bizonyára ezek a gondolatok is megfordultak válogatottunkban, mert hallatlan energiával kezdtek játszani. Még a félidő közepe előtt meg is szereztük a vezetést. Azután indult az olasz támadás szállt a labda, de a mieink csak legyintettek, hiszen a támadó legalább 6 méteres lesen állt. A játékvezető azonban tovább engedte és a gólt is megadta. Egy újabb támadás végén amely másfél méteres lesállásról indult, az olaszok két gólra növelték az előnyüket. Még ezek után is volt erő azonban a magyar csapatban, hogy támadásokat vezessen és a szünet előtt ki is egyenlített.
A szünet után továbbra is mi támadtunk többet. De mi történt már megint? Az olasz beadásra Vágó József  felugrott, hogy elfejelje a labdát, de Guaita nemes egyszerűséggel ellökte és az érkező labdából az "azzurik" szereztek gólt. Egy percel ezután Bertolini megsérült és kiállt a játékból. A hazaiak tízen maradtak, de ezt nem tudtuk kihasználni. Sőt a mérkőzés vége előtt az olaszok mégegyszer betaláltak a kapuba, a változatosság kedvéért, most szabályosan.
A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy a játékvezető a korabeli sajtó szerínt az említett hibákon kívül két 11-estől is megfosztotta a csapatunkat.

Nem tulzás azt állítani, hogy elsősorban a játékvezető tévedései vezettek a vereséghez. (Rosszindulatúak azt is feltételezhették, hogy az osztrák bíró most viszonozta azt a szivességet, amit a VB negyeddöntőn az olasz játékvezető tett nekik.)