Zsinórban már a harmadik olyan nemzeti válogatottal kerültünk össze, amelyikkel még soha nem találkoztunk.
Amelyik csapat itt győz az még reménykedhetett, hogy beleszólhat a csoport első két helyének megszerzésébe, amin egyébként Portugália és Románia osztozhat.

A mérkőzés kezdete után látszott, hogy a hazaiak védelme viszonylag könnyen zavarba hozható. Ezt a hiányosságukat esetenként túlzott keménységgel, máskor gyors ellentámadásokkal próbálták kiegyenlíteni. Annyi átütőerő nem volt a magyar válogatottban, hogy gólt szerezzen, így a félidő felétől kiegyenlítetté vált a küzdelem. Az "egymásnak feszülés" mellett azonban egyik csapat sem jelentett veszélyt a másik kapujára és mindkét gárda meglehetősen pontatlanul játszott.
A második játékrész lényegét tekintve az elsőhőz hasonlóan zajlott, csak a kimaradt helyzetek és talán a tempó voltak nagyobbak. Gólt azonban sem a kicsi, sem a nagy helyzet nem ér.

Hatalmas erőbedobással és nagy iramban pergett le a mérkőzés. Embert próbáló küzdelemben harcolt egymással a két csapat, de döntés nem született. Az egész találkozón inkább az erő-, mint az észfutball kapott szerepet. Voltak helyzeteink és ha csak egyet is kihasználunk... De a "ha" semmit sem ér és különben is, a szlovákok bizonyára ugyan ezt mondták a találkozó után. Joggal.
Az eredmény egyik csapat számára sem volt jó. A döntetlen mindazonáltal igazságosnak tekinthető és valljuk be önkritikusan a továbbjutás várható elmaradása is.