Törökországgal még nem sokszor volt alkalmunk megküzdeni (na persze a labdarúgó pályán!). Eddig csupán négyszer találkozott a két válogatott, ebből háromszor mi voltunk a vendéglátók. Mind a három alkalommal győztünk, legutóbb alig több mint másfél éve, 5-0 arányban. Amikor azonban 1956-ban náluk jártunk 3-1 arányban ők bizonyultak jobbnak. Most azért mindenképpen a győzelem volt a cél, még akkor is, ha idegenben kellett pályára lépnünk.

A mérkőzésen tulajdonképpen nem volt kérdéses a győzelem megszerzése. Még akkor is így van ez, ha időként nem rajtunk múlott, hogy egy-egy hazai helyzetből nem lett gól. Különösen így volt ez a találkozó elején, amikor a törökök még biztosak voltak abban, hogy jó eredményt tudnak elérni ellenünk. Attól kezdve azonban ahogy végre sikerült bevennünk a kaput, többé nem volt megállás. Beindúlt a gólgyártás! A törököknek idejük sem volt felocsúdniuk. Hiába volt a szünet, az is kevésnek bizonyult arra, hogy rendezzék soraikat. A még nagyobb arányú győzelem csak azért maradt el, mert a mérkőzés végén válogatottunk szinte csak a közönség szórakoztatásával törődött. Ha már nem távozik győzelemmel a csapatuk legalább kapjanak valamit a pénzükért.

Idegenben évtizedek óta nem nyert a magyar válogatott ilyen magabiztosan.