Huszonkét éve játszottunk utoljára Hollandiával és akkor is idegenben. Akkor a hazaiak győztek. Most is nagyon készültek a diadalra.

A mérkőzésen az előzetes holland fogadkozások csak ígéretek maradtak. Válogatottunk könnyedén, gyorsan és lendületesen játszott. A találkozó első félidejében a holland csapat alig tudott beleszólni abba, ami a pályán történt. Fiaink az erőteljes, jól megtermett holland labdarúgók között ide-oda cikázva rövid, pontos passzokkal vezették a labdát, majd villámgyors támadást indítottak. A hazaiak alig-alig tudták követni a játék ritmusát, lüktetését. Többnyire csak aszisztáltak a történésekhez. Így volt ez a játékrész közepén megszületett két, egymást nagyon gyorsan követő gólunknál is. A félidő vége felé ezt a kétgólos előnyt tovább növeltük és nyugodtan vonultunk az öltözőbe.
A vezetés tudatában válogatottunk visszafogta a tempót, a hollandok pedig nem voltak képesek új lendületet adni a találkozónak. Így a második félidő kényelmes, nyugodt labdázgatássá vált, amit egy-egy magyar helyzet színesített csupán. Gól azonban már nem esett.

Nagyon könnyű győzelem volt. Az első félidőben mutatott játék, komoly elismerést váltott ki a nemzetközi szakérők között.