Három nappal a mérkőzés előtt teljes bajnoki forduló volt. Előkészítetlen, sérülések gyengített csapat lépett a pályára. A jugoszlávokról pedig lehetett tudni, hogy legutóbbi találkozásaink óta óriásit fejlődtek. Mégis azt gondoltunk a győzelem nem lehet kérdéses. Rossz talajú pályán, rendkívüli hőségben került sor a találkozóra. Ekkor szerepelt előszőr a válogatott színeiben Sárosi. 

Nagy küzdelemben, hol az egyik, hol a másik csapat szerezte meg a vezetést, de a döntő szót a mérkőzés vége előtt nem sokkal déli szomszédainknak sikerült kimondania.
A játékvezetőnek is sikerült fontos, de nem éppen kellemes szerephez jutnia a mérkőzésen. Egyöntetű volt a vélemény, hogy jogos 11-est nem adott meg a javunkra és azt sem vette észre, hogy egyik fejesünket a hazai kapus már a gólvonalon túl fogta meg.
Igaz az is, hogy az újonc Sárosi  saját meglátása szerínt is kihagyott három hatalmas helyzetett, mert bizonytalankodott.

A korabeli kritikák azonban legfőképpen a sportvezetést, a sok mérkőzést, az átgondolatlan előkészítést, a nem megfelelő szakmai munkát tették felelőssé.