Az első Európa Kupa első helyéről volt hivatott dönteni ez a mérkőzés.
Aki győz azé a kupa. Ha döntetlen akkor négy csapat is teljesen egyformán áll a pontszámok és a gólarányok tekintetében és ebben az esetben csak újabb mérkőzések dönthetnek. Az olaszok különböző okokra hivatkozva kérték a találkozó elhalasztását. (Az eredeti időpont 1929. október. 27. lett volna.) A mérkőzés előtt az olasz kapitány a döntetlenre tippelt.
Sajnos Kalmár  hét hónappal ezelőtti lábtörése után még nem jött annyira rendbe, hogy pályára léphetett volna. Az olasz csapat pedig még soha nem volt olyan jó mint éppen ekkor, tele fantasztikus sztárokkal.

Elkezdődött a mérkőzés és meglehetősen kiegyenlített játék folyt. Már ekkor is meg-meg villant az olasz támadósor, de mi is vezettünk támadásokat. Sőt! A 12. percben jártunk, amikor rendkívül megszorongattuk az olaszokat. De sajnos az ostrom eredménytelen maradt. Egy támadásból két jó lövés. A kapusnak azonban mind a kétszer sikerül szögletre mentenie. A második szögletrúgás után a vendégek kétségbeesetten igyekeztek eltávolítani a labdát a kapu közeléből. A felszabadító rúgást azonban Hirzer  vissza ívelte a kapu elé és az érkező Takács II.  azonnal, nagy erővel lőtte kapura. A "portás" most tehetetlen volt, de a labda csak a kapufát találta el. Nyolc perc múlva mi nem voltunk ilyen szerencsések. Egy olasz szabadrúgás után kiöklözött labdát az "azzuri" középcsatár bevágta a kapunkba. A játék továbbra is kiegyenlített maradt és a szünetre még bizakodva vonulhatott csapatunk.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első félidő kiegyenlített küzdelemmel. Negyedóra játék után Titkos  ugrott ki és veszélyesen tört előre. Colombari utánna rohant és elkeseredetten próbálta szerelni. Ennek az lett az eredménye, hogy nagyszerű szélsőnk térdét találta el, de úgy, hogy mentőknek kellett elvinni a labdarúgót. Ez volt az a pont, amikor csapatunk összeomlott. Közvetlenül a sérülés utáni percekben kaptuk az újabb gólt, majd nagyjából három percenként a még újabbakat. 8 perc alatt négyet. Azután vége volt. Mindennek. Még egy-egy akcióval próbálkoztunk, de hit már nem volt bennük.

Súlyos, megsemmisítő vereséget szenvedtünk. Bár mentség akadt, hiszen Titkos  kiválása szinte lehetetlen helyzetbe hozta a csapatot, hiszen válogatottunk legjobbja volt ezen a találkozón. A játékosok találtak még egy "bűnöst", szeríntük a szokatlanul könnyű labdával nem lehetett játszani. Lehet, hogy így volt. De a labda egyformán nehéz, vagy könnyű mindenkinek, ahogy a vereség is egyformán fáj. Ez utóbbi persze ebben az esetben "csak" nekünk.

A találkozó előtti utolsó "zártkapus" edzésen egy 17 éves középiskolás fiú is részt vett. Már akkor nagy tehetségnek látszott és később még sokat hallottuk a nevét. A fiút Sárosi György -nek hívták. Ez a találkozó volt Pluhár István  az egykori játékos, későbbi neves sportriporter első közvetítése.