A   B   C   CS   D   E   F   G   GY   H   I   J   K   L   M   N   NY   O   Ö   P   Q   R   S   SZ   T   TY   U   Ü   V   W   X   Y   Z   ZS 
Portré
 
Fogl (Fogoly, Újpesti) III. József

1897.08.14. - 1971.02.06.



 38 alkalommal volt válogatott a következő klubból: Újpest FC  (1.-38.)


Csapatai (játékosként): 1918–1931 Újpest FC 

A balhátvéd, két évvel idősebb bátyjával, Fogl Károllyal (jobbhátvéd) alkotta a védelemben a legendássá vált, Európa szerte is elismerésnek örvendő "Fogl-gát"-at. Ismerték egymás gondolatait is és így tökéletes összjátékot tudtak megvalósítani, az ellenfelek számára valóban szinte áthatolhatatlan gátat alkotva. Bár bátyját tartották tehetségesebbnek és a szellemi vezető is az idősebb testvér volt, ő is kitűnő adottságokkal rendelkezett. Bátor, kemény védő játékot játszott, amelyben fáradhatatlan munkabírását és jó rúgótechnikáját sikeresen alkalmazta.

Akadt olyan vélemény, hogy a Fogl-kettős túlzottan keményen veti magát a küzdelembe. Ez talán igaz is, de a valósághoz tartozik, hogy nem okoztak másnak sem nagyobb veszélyt, mint amit ők is vállaltak. Kemények voltak, de nem durvák. "Jóska" bátyja visszavonulása után idegen társakkal is bizonyítani tudta, hogy nem csak kiegészítő ember, hanem remek labdarúgó, aki saját jogon is méltán volt tagja oly sokszor a válogatottnak. Klubjával két bajnoki aranyat szerzett.

Az 1929-30 évi profi bajnokság , és az 1930-31 évi profi bajnokság  győztese az Újpest FC  -vel.

1929 - Közép-európai kupa győztes az Újpest FC  -vel.

1930 - Bajnokok Tornája győztes az Újpest FC  -vel.

 
Válogatottságai
 
# Időpont Mérkőzés Eredmény Csere Gól Klubból
1. 1920 (11-07) Magyarország - Ausztria 1 : 2 Újpest FC
2. 1922 (07-02) Németország - Magyarország 0 : 0 Újpest FC
3. 1922 (07-09) Svédország - Magyarország 1 : 1 43'ö Újpest FC
4. 1922 (07-13) Finnország - Magyarország 1 : 5 Újpest FC
5. 1922 (09-24) Ausztria - Magyarország 2 : 2 Újpest FC
6. 1922 (11-26) Magyarország - Ausztria 1 : 2 Újpest FC
7. 1923 (03-04) Olaszország - Magyarország 0 : 0 Újpest FC
8. 1923 (03-11) Svájc - Magyarország 1 : 6 Újpest FC
9. 1923 (05-06) Ausztria - Magyarország 1 : 0 Újpest FC
10. 1924 (04-06) Magyarország - Olaszország 7 : 1 Újpest FC
11. 1924 (06-04) Franciaország - Magyarország 0 : 1 Újpest FC
12. 1924 (09-14) Ausztria - Magyarország 2 : 1 Újpest FC
13. 1924 (09-21) Magyarország - Németország 4 : 1 Újpest FC
14. 1925 (01-18) Olaszország - Magyarország 1 : 2 Újpest FC
15. 1925 (03-25) Magyarország - Svájc 5 : 0 Újpest FC
16. 1925 (05-05) Ausztria - Magyarország 3 : 1 Újpest FC
17. 1925 (05-21) Magyarország - Belgium 1 : 3 Újpest FC
18. 1925 (07-12) Svédország - Magyarország 6 : 2 Újpest FC
19. 1925 (07-19) Lengyelország - Magyarország 0 : 2 Újpest FC
20. 1926 (08-20) Magyarország - Lengyelország 4 : 1 Újpest FC
21. 1926 (09-19) Ausztria - Magyarország 2 : 3 Újpest FC
22. 1926 (11-14) Magyarország - Svédország 3 : 1 Újpest FC
23. 1926 (12-19) Spanyolország - Magyarország 4 : 2 Újpest FC
24. 1927 (04-10) Ausztria - Magyarország 6 : 0 Újpest FC
25. 1927 (06-12) Magyarország - Franciaország 13 : 1 Újpest FC
26. 1927 (09-25) Magyarország - Ausztria 5 : 3 Újpest FC
27. 1927 (10-09) Magyarország - Csehszlovákia 1 : 2 Újpest FC
28. 1928 (04-22) Magyarország - Csehszlovákia 2 : 0 Újpest FC
29. 1928 (05-06) Magyarország - Ausztria 5 : 5 Újpest FC
30. 1928 (10-07) Ausztria - Magyarország 5 : 1 Újpest FC
31. 1928 (11-01) Magyarország - Svájc 3 : 1 Újpest FC
32. 1929 (09-08) Csehszlovákia - Magyarország 1 : 1 Újpest FC
33. 1929 (10-06) Magyarország - Ausztria 2 : 1 Újpest FC
34. 1930 (04-13) Svájc - Magyarország 2 : 2 Újpest FC
35. 1930 (05-01) Csehszlovákia - Magyarország 1 : 1 Újpest FC
36. 1930 (05-11) Magyarország - Olaszország 0 : 5 Újpest FC
37. 1930 (06-01) Magyarország - Ausztria 2 : 1 Újpest FC
38. 1930 (06-08) Magyarország - Hollandia 6 : 2 Újpest FC




 
 
Előzmények
Válassz a listából