A találkozóra szervezetten, külön vonattal négyszáz magyar szurkoló utazott. Fél nyolc előtt indultak a Keleti pályaudvarról és délután egy órára értek Bécsbe. (A mérkőzést követően éjfél után indultak haza és reggel hatra voltak Budapesten.)

Schlosser Imre  ezen a katasztrofális vereséggel végződött mérkőzésen szerepelt utoljára a válogatottban. Szó se róla: minden bizonnyal szebb búcsúmeccsről álmodott? Ekkora különbséggel még soha nem kaptunk ki a "sógorok"-tól. A hazai együttes kilenc perc alatt három gólt lőtt, s ezzel sokkolta a mieinket.

Lassan beérni látszott Hugo Meisl munkája és ezen a mérkőzésen már megvillantotta magát a "Wundermanschaft" (az osztrák "aranycsapat"). Minden csapat részükben jobbak voltak nálunk. Különösen a középpályások és a csereként beállt Sindelar szerepelt kiválóan.
A mieink játékára talán legjobban az jellemző, amit Blum, az osztrák hátvéd mondott: A magyar csapatból Schlosser  tetszett legjobban. Ha a 38 éves búcsúzó veterán a legjobb az reá nézve mindenképpen hízelgő, de elgondolkodtató.

Ezen a napon két válogatott mérkőzést is játszott magyar válogatott. Ez a csapat volt a jobbnak ítélt összeállítás, míg a "tartalékos" Jugoszlávia ellen lépett pályára (123. mérkőzés). Külön érdekesség, hogy mindkét válogatottban újpesti kapus védett.