Amikor a selejtező sorozatban első mérkőzésünkön nálunk jártak a hollandok, legyőztek benünket. Azóta megváltozott a szövetségi kapitány és reménykedni lehetett csak, hogy talán az erőviszonyok is. Legalább erre a kilencven percre.

Hát megváltoztak! Nőtt a különbség a két csapat között! Sajnos jót szinte senkiről sem lehetne mondani. A hazaiak látványos és ötletes akciókat vezettek. Könnyedén játszották át a középpályát és különösebb erőlködés nélkül a védelmen is átjutottak. A kapusunk jelentett egyedül nehézséget, mert remek védésekkel őrizte a hálót. Amíg tudta. Az első félidő végén hibázott és máris vezettek a vendéglátók. Az első után jött a második is és a kétgólos előny bírtokában a hollandok elégedetten vonulhattak pihenni.
A második félidőben már kevesebb dolga akadt a magyar kapusnak. Nem azért, mert csapatunk nagyobb akadályt jelentett, vagy mert több támadást vezettünk. Nem. Csupán azért, mert a hollandok elégedettek voltak az eredménnyel és nem hajtottak annyira.

Sima vereség a jobb erőkből álló hollandoktól. Ezzel azonban biztosra vehettük, hogy elúszott a továbbjutás.