Már két találkozót játszott a csapat, de mind a kettő döntetlennel végződött. Mivel az idegenben szerzett gólok nem számítottak az akkori szabályok szerint (ez nekünk kedvezett volna), ezért harmadik mérkőzésnek kellett döntenie a négy közé jutásról mégpedig semleges helyszínen.
Csupán három nap telt el a Belgrádban játszott találkozó óta, amikor a két csapat ismét összecsapott.

Még el sem kezdődött a mérkőzés, már cserélni kényszerült a román csapat. A bemelegítés során Dembrovski megsérült és a kezdéskor már Domide állt a helyén. A magyar csapatban is volt súlyos sérülés. A második félidő elején Kű , aki a mérkőzés egyik legjobbja volt, összeütközött Deleanu-val. Perceken keresztül nem látot, szédült, szemöldöke felrepedt, az arcába, szemébe csurgott a vér. Kérdéses volt képes lessz-e folytatni a játékot, de addig könyörgött, amíg vissza engedték a pályára és jelentős része volt a sikerben.

Nagyon egyforma játékerőt képviselt a két válogatott. A mérkőzés végig nagyon küzdelmes, izgalmas volt. Már úgy látszott, hogy hiába a harmadik találkozó, most sem sikerül döntésre vinni a dolgot. Igaz, hogy még az első félidőben vezetést szereztünk, de mintha csak erre vártak volna a románok szinte azonnal egyenlítettek.
Most azonban az utolsó percek nekünk hoztak örömöt, mégpedig egy tizennégy méteres, laposan, a román kapu jobb alsó sarkába vágódó Szőke  lövés képében.

A mieink megérdemelten nyertek, és jutottak az EB legjobb négy csapata közé! A repülőtéren sok ünneplő szurkoló várta a csapatot.
Miközben mi a harmadik mérkőzéssel voltunk elfoglalva a négyes döntő másik három résztvevője az NSZK, Belgium és a Szovjetúnió már mosolyogva pihentek.