Az osztrákok reménykedtek a győzelemben. Válogatottjuk előszőr próbálkozott a három hátvédes rendszerrel és minden szempontból alaposan felkészültek.
Arra pedig az egész világ kíváncsi volt, legfőképpen mi, hogy meddig tarthat még a magyar válogatott veretlenségi sorozata, ami 1952 májusa, a moszkvai mérkőzés után kezdődött és tizennyolc mérkőzésen keresztül töretlenül tart.

Ez nem a magyar csatárok napja volt. Az osztrák csapat az egész mérkőzésen, de különösen a második félidőben rengeteget támadott. Szerencsére, most a védelmünk mutatta meg, hogy világszínvonalon látja el feladatát és semmiben sem marad el az általában látványosabb munkát végző csatároktól. Rendkívül nagy volt a küzdelem és bizony nem sokon múlott, hogy meg tudtuk őrizni veretlenségünket, sőt a győzelem is a miénk lett.

A szakemberek szerínt:
"A magyarok Londonban nagyszerűen játszottak, Bécsben nagyszerűen küzdöttek."
"A magyar csapat inkább küzdött, mint játszott, ennek ellenére megérdemelt a magyar együttes győzelme. A magyar csatárok technikailag jobbak voltak, pontosabban lőttek és több gólhelyzetük is volt."
"A magyar védelemről mindig azt hallottam, hogy a csapat leggyengébb része. Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Most remekül küzdött. Londonban nem láthattuk tőle ezt a nagy játékot, mert az angol csatárok nem tették őket próbára."
Ez utóbbi véleményt Joseo Herberger, a nyugat-német válogatott edzője fogalmazta meg. Akkor még senki sem tudta, hogy hamarosan ő és válogatottja milyen fontos szerephez jut a magyar labdarúgó krónikákban.