A tavaszi és az őszi világbajnoki selejtezők között csak egyetlen barátságos, felkészülési mérkőzést játszunk. Ezen a találkozón a román válogatottat fogadjuk. Ők a selejtező csoportjukban nem állnak valami fényesen, hiszen a csak a Feröer-Szigeteket előzik meg (Szerbia, Franciaország, Litvánia, Ausztria is előttük van), de játékerejük vitathatatlan. A világranglistán huszonhetedik a román csapat - mi pedig most, hogy egészen jól állunk, a negyvenharmadik helyet foglaljuk el. Az is szomorú tény, hogy 1998 óta négy alkalommal találkoztunk és még gólt sem szereztünk. Mivel a román csapatnak már továbbjutási esélyei gyakorlatilag nincsenek, így ez a találkozó számukra nem a felkészülést, mint inkább az új csapat építését szolgálja. Ennek megfelelően elsősorban fiatalok lépnek pályára, akik nem sok nemzetközi rutinnal rendelkeznek, több újonc is a keret tagja.

A találkozót a február 8-án meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma emlékének szánták. Fokozott biztonsági intézkedésekkel próbálták elejét venni a szokásos, most különösen méltatlan jeleneteknek. A megemlékezés rendben lezajlott, de a mérkőzést megelőzően már hallani lehetett rasszista és irredenta kórusokat. Ez máskor is rendre megjelenik, most csak azért érdemel szót, mert az esemény az emlék-mérkőzés fényében különösen irritáló.

Nem ismerkedtek a csapatok, hanem rögtön hajtani kezdtek. Mind a két csapat igyekezett, de valahogy sem látványos, sem veszélyes akciók nem bontakoztak ki. Talán a vendég csapat többet támadt, de veszélyesebb helyzeteink nekünk voltak. A huszadik percben volt az első. Huszti szabadrúgása jobbról érkezett a kapu elé és bár mindenki felett elszállt, illetve a befutó Vanczák is lemaradt róla, így is úgy csavarodott, hogy Comannak bravúrral sikerült csak szögletre tolnia. Tíz perc múlva Huszti adott be, de a labda megpattant Ghioane lábán és így a román kapusnak nagyon kellett nyújtóznia, hogy szögletre mentsen. Három perccel a félidő vége előtt Mara próbált valakit találni a kapunk előtt. A beívelt labdát Vanczák fejelte le, de nem túl sikeresen, az ugyanis pontosan a tizenhatos sarkánál álló Ghioane elé került, akit annyira üresen hagytunk, hogy nyugodtan megnézhette magának a kaput és a legbiztosabb helyre, a jobb felsőbe vághatta a labdát. (0-1)

Az első félidő meglehetősen gyenge színvonalú játéka után úgy látszott, hogy a cserék jót tettek a csapatnak. Élénkebben, lendületesebben játszottunk. Már az első tíz perc alatt többször is megpróbáltuk eltalálni a kaput és bár a támadások szépen felépítettek voltak, a befejezésbe mindig csúszott valami hiba. A félidőben ezután is ez volt a jellemző. Szinte csak mi támadtunk, a kapu közelébe is eljutottunk, de a román kapusnak jószerével még védenie sem kellett és többnyire nem azért, mert a védelem annyira jól teljesített, hanem azért, mert nem tudtuk eltalálni a kaput. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a román csapat nem sokat tesz annak érdekében, hogy támadjon, de még azért sem, hogy megakadályozza, az egyébként nem túl ötletes magyar akciókat.

Jöhetnek a további selejtezők...