Eddig csupán egyszer találkozott a két válogatott. Akkor idehaza döntetlennel zárult a mérkőzés. Most mi utaztunk, de mégis reméltük, hogy a legutóbbi két mérkőzés veresége után sikerrel térnek haza labdarúgóink.

Jobban kezdtük a találkozót. Az iram a közepesnél valamivel gyengébbnek ígérkezett, de láthatóan mi voltunk a jobbak. Nem kellett negyedóra sem és fölényünk gólban is megmutatkozott. Meglehetősen érdekes szituáció után született ez a találat. Dárdai  ívelte a kapu elé a labdát. Úgy látszott azonban, hogy Catinsus mindenkit megelőzve megkaparintja azt és így semlegesíteni tudja a támadást. A hazai védő azonban elcsúszott, a balesetre nem számító kapus pedig késve és rosszul lépett ki. Szerencsére Kenesei  gyorsan ébredt és három méterről az üres kapu közepébe lőtt. Válogatottunk a vezetéstől megnyugodott, vagy inkáb megeélgedett és az eddigieknél is ráérősebben folytatta a mérkőzést. A vendéglátók is próbálkoztak és meg kell mondani, hogy még nagyon gyenge teljesítményükkel is egyenlő ellenfeleink voltak.
A második játékrészben sem változott semmi, legflejebb az eredmény. Most még hamarabb szereztünk gólt, mint az első félidőben. Dárdai  becsúszva szerete meg, illetve továbbította a labdát Böőr höz, aki azonnal középre tette. A védőknél gyorsabban érkező Tóth  pedig nyolc méterről a hálóba továbbított. A mostmár kétgólos előny teljesen "leültette" a mérkőzést. Mindenki a lefújásra várt, pedig még lett volna idő hajtani, felszabadultan játszani, látványos gólokat lőni. Így azonban, bár voltak helyzeteink, izgalmat mégis leginkább csak az jelentett, amikor egy-egy akcióval a moldávok veszélyeztették a kapunkat.

Győztünk. Ez a legtöbb jó amit a mérkőzésről elmondhatunk. Természetesen ez sem lebecsülendő, de egy ilyen ellenféllel szemben ennek természetesnek kellene lennie. A játék színvonala nem érte el azt a mértéket, hogy dícsérő szavakat lehetne róla mondani. A lelkesedés, a harcosság, az erőbedobás pedig hiányzott.