Ezúttal Portugáliába látogatott csapatunk. A vendéglátókkal szemben nem volt fényes a mérlegünk. Az eddigi öt találkozásunkból csak kétszer sikerült döntetlent elérnünk, háromszor viszont alul maradtunk. Legutóbb az 1966-os világbajnokságon szenvedtünk vereséget.
Most is az volt a cél, hogy biztos védekezés mellett, egy-egy ellentámadásból próbáljunk gólhelyzet teremteni és gólt szerezni.

A mérkőzésen a biztos védekezés remekül sikerült. Sok adogatásos játékkal sikerült a támadásokat lelassítani. Sajnos nem csak a hazaiakat, hanem a mieinket is. A portugálokban pedig nem volt annyi energia, hogy megzavarják ezt a kényelmes játszadozást. Így a mérkőzés meglehetősen érdektelen labdázgatássá változott.
A találkozó végén, a 84. percben mégis kínálkozott egy esély, hogy megszerezzük a győzelmet. A sors azonban úgy döntött, hogy ezért a teljesítményért egyik csapat sem érdemel diadalt. Hannich  végzett el egy szabadrúgást, a hazai kaputól 22 méterre. Az erős lövés után a labda a bal kapufa tövéről a portugál kapus fejére vágódott, onnan viszont nem a kapuba, hanem szögletre pattant.

Az idegenben elért döntetlen igen értékes sikernek is értékelhető a remek erőt képviselő hazaiak ellen. A magyar gárda védekezése kiemelkedő volt, de a játékkal, különösen a támadó játékkal nem lehettünk elégedettek sem mi, sem a szövetségi kapitány.