A mérkőzés előtt a norvégok kijelentették, magyar csapat ide vagy oda nem hajlandók védekezésre beállni. Ez csak akkor kerülhet szóba, ha az a veszély fenyeget, hogy túlságosan nagy gólkülönbséggel kapnak ki.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya pedig azon töprengett, beállítsa-e a csapatba Hidegkuti t. Attól félt, hogy lassítani fogja a támadásokat. Azután mégiscsak játszott.
A mérkőzést erősen felázott, göröngyös talajon játszották.

A norvégok erőteljes játékot mutattak. Lelkesen harcoltak és a tizedik perc végén ők szereztek vezetést. Válogatottunk csatárai szinte tehetetlennek látszottak a jól záró északi védelemmel szemben. De egyébként is rendkívül szétesően, lassan és körülményesen próbáltak támadni. Lövésre senki sem vállalkozott, mindenki be akart gyalogolni a kapuba a labdával. A félidő végén sikerült egyenlítenünk, de a második játékrészt a hazaiak sokkal jobban bírták. Elsősorban bátorságuknak és erőnlétüknek köszönhették, hogy sikerült mégegyszer a kapunkba találniuk és megnyerni a mérkőzést.

Válogatottunk teljesen szervezetlenül játszott, nem volt aki összehangolja a munkát, a védekezést és a támadást.