Mindenki tudta, hogy csapatunknak nem lehetnek komoly ellenfelei az ázsiai labdarúgók. Az edzőjük persze bizakodott, de ő még nem látta játszani csapatunkat. Az esélyesség terhe és a világbajnokság láza így is gyakran mondatta labdarúgóinkkal: "Szeretnénk már túl lenni az első mérkőzésen."
Hidegkuti  nyak- és hátizomfájdalmai, Zakariás  influenzája miatt nem játszott.

Válogatottunk a sípszó elhangzása után azonnal nagy iramban támadni kezdett. A támadások csak kétszer szüntek meg, a szünetben és a mérkőzés végén. A koreai csapat nagyon keményen és önfeláldozóan védekeztek. Keménységük a szabályok engedte határokon belül maradt, de csatáraink így is inkább elkerülték az összecsapásokat és igyekeztek egymást tisztára játszani. Ha ellenfelünk mégis labdához jutott egy-egy meglepően szép ellentámadást is vezettek.
A hatalmas iram a második félidőre nagyon kimerítette az ázsiaiakat, alaposan kifulladtak. Akadtak olyan pillanatok, amikor a görcsök miatt két-három koreai is feküdt a földön. Rendkívüli volt az a jelenet is, amikor Buzánszky  az egyik koreai játékos begörcsölt lábát masszírozta a partvonal mentén, miközben a pályán folyt a játék. A közönség meg is tapsolta ezt a sportszerű magatartást.

Némiképp oldotta a feszültséget a nagy gólarányú győzelem, amely ha a csapat kicsit is akarja, könnyedén lehetett volna kétszámjegyű is.
Mindenki latolgatta magában a további esélyeket. Ekkor még a szakemberek a döntőbe jutással is megelégedtek volna, hiszen tudták, hogy olyan csapatok vesznek részt a tornán, amelyek közül szinte bármelyik lehet világbajnok. A közvélemény (nem csak a magyar, de talán a világé is) azonban senki mást csak a magyarokat tudta elképzelni az első helyen.