A csapatot a válogató bizottság állította össze. Hét újonc is helyet kapott a legjobbak között (Domonkos , Schlosser , a két Molnár (Molnár I ., Molnár II .), Schaschek , Szednicsek , Bíró ), amely egyetlen közös edzés után utazott a találkozóra. Rengeteg néző, egy szokatlanul széles pálya és a találkozóról kiadott részletes, fényképekkel illusztrált programfüzet fogadta játékosainkat. Szomszédaink érthető optimizmussal tekintettek a találkozó elé, soha nem volt még jobb csapatuk, biztosnak látták a győzelmet. (Csapatukból kilencen az angol profikat is megverő Slaviából voltak.)

Az első gólt a csehek szerezték, de a magyar csapat 3:1-re, majd 4:3-ra is vezetett. Végül egy balszerencsés körülmények között esett góllal lett döntetlen, de számunkra még ez a döntetlen is felért egy győzelemmel. A közönség a magyar gólokat döbbent csendel fogadta, de a mérkőzés végén a levonuló magyarok teljesítményét tapssal ismerte el.

Sok dícséretet kaptak a magyar játékosok. Különösen a támadósor játszott elismerésre méltóan. A belső háromas ügyes háromszögelésekkel, jó összjátékkal tört a kapu felé. A két szélső (Sebestyén  és Schlosser ) teljesítményéről pedig nem győztek áradozni az elemzők. Hihetetlen ügyességgel váltogatták az oldalakat. A cseh védők nem voltak képesek követni a labdát megzavarodtak és kapkodtak. Bár nem volt gyors a két magyar, de átadásaik villámgyorsan és pontosan cikáztak, hogy a támadás végén valamelyik belső csatárnál kössenek ki.
Amikor Károly Jenőt  - a válogatott legrégebbi tagját - arról kérdezték, hogy ki volt a magyar csapat legjobbja a mérkőzésen ezt mondta: - Nem az a fontos, hogy ki volt jó, hanem az, hogy ki lesz a jövőben a legjobb... Hát ez a kis Slózi (Schlosser Imre ) a közeljövő legnagyobb magyar játékosa.

Előszőr szerepelt testvérpár a két Molnár (Molnár I ., Molnár II .) személyében a válogatottban. Ráadásul mindketten előszőr voltak a legjobbak között.