Folytatódtak tehát az európa-bajnoki selejtező mérkőzések. A lengyel csapattal már sokszor volt szerencsénk játszani. Hároméve gólnélküli döntetlent értünk el, de az ezt megelőző három alkalommal ők bizonyultak jobbnak. A győzelem számukra szinte kötelező, nekünk a továbbjutás szempontjából nagy előre lépés lehetett.
Sajnos a XXI. században sem minden működik tökéletese. A mérkőzés előtt, technikai okok miatt nem tudták eljátszani a magyar himnuszt (ez 1987-ben egyszer már a Legia-stadionban megesett), ezért hangosbeszélőn megkérték a jelen lévő magyarokat énekeljék el ők. A mintegy kétezer szurkoló és a játékosok ezt készséggel megtették és kifejezetten sportszerű, baráti gesztus volt, hogy a lengyel szurkolók csendben hallgatták végig.
A himnusz után egyperces gyásszünettel emlékeztünk meg Molnár Dánielröl, a nemrég elhunyt riporterröl.

Az első negyedóra egyértelmű lengyel fölénnyel, de komoly veszélyt jelentő helyzet nélkül telt el. Védelmünk jól megállta a helyét és nyugodt játékkal, rövid passzokkal a biztonságra törekedve fékezték az amúgy sem túl nagy iramot. A félidő közepére kiegyensúlyozott lett a játék. Egyre többszőr jutottunk át a hazaiak térfelére, mert a pálya közepe viszonylag könnyen átjárható volt. A harmincadik percben a magyar válogatott alakította ki a játékrész legnagyobb helyzetét. Kenesei  átadása után Lőw  tizenkilenc méteres, a bal sarok felé tartó lapos lövését a kapus csak dermedten nézte. A labda végül a kapufa külső oldalán hagyta el a játékteret. A félidő végére a lengyeleknek mintha elfogytak volna az ötleteik és a lelkesedésük. A magyar válogatott pedig nem erőltette a látványos játékot, hiszen a félideji gól nélküli döntetlen nekünk volt kedvezőbb.
Alig hogy elkezdődött a második negyvenöt perc máris lehetőség adódott Tököli  előtt. Sajnos a lehetőség kihasználatlan maradt. De már ez a momentum is bizonyította, amit az első félidő második felében érezni lehetett, a hazai csapat védelme meglehetősen könnyen megzavarható. Ezt a megállapítást válogatottunk a hátralévő időben többször is igazolta. Remek akciók után, hatalmas gólszerzési lehetőségeket dolgoztunk ki. Többször is csak Tököli n múlott, hogy megszerezzük a vezetést. Csatárunknak azonban ezen a napon a helyzetkihasználás nem tartozott a legfőbb erényei közé. Pedig a legnagyobb lehetőség sem ér sokat, ha a labda nem kerül a hálóba. Az utolsó tíz percre feltámadt a hazai csapat és többször is veszélyeztették a kapunkat. Nem sok hiányzott, hogy sok meddő próbálkozásunk után végül mi kapjunk gólt. Mindkét csapat kihúzta tehát kapott (és lőtt) gól nélkül.

Ha csak azt nézzük, hogy idegenben Lengyelország ellen egy pontot szereztünk, akkor elégedettnek kellett lennünk. De ha eszünkbe jutott a második félidő nagyobbik fele, amikor sorra maradtak ki a ziccerek, akkor kicsit bosszúsak voltunk. Igaz kis szerencsével akár a hazaiak is nyerhettek volna.
Közepes színvonalú mérkőzésen szereztünk értékes pontot. Maradjunk ennyiben.
Kezdhettünk készülni a svédek fogadására.