Már régen volt amikor utoljára legyőztük az olaszokat. Mindenki abban reménykedett, talán most sikerül. A hazaiak csapatában a kapuson kívűl mindenki a Torino játékosa volt.

A játékunkal nem is volt gond. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy jobb volt a magyar válogatott. Az eredmény azonban, mint már sokadszor az "azzurik" ellen, másként alakult. Megint nem sikerült nyerni, sőt kikaptunk.
A vereség oka ezúttal a magyar válogatott által alkalmazni próbált lestaktika volt. Az első gólnál a játékvezető: 5 méteres lesről engedte el az olaszok csatárát. Ezt a találatot kiegyenlítettük. A második olasz gólnál a védelmünk úgy döntött, hogy a hazai csatár lesen volt. A bíró ugyan nem sípolt, de a játékosaink leáltak, a csatár pedig gólt lőtt. Ismét kapaszkodhattunk és sikerült is az egyenlítés.
2-2 és már csak egy perc volt hátra. Azután egy Menti elfutás, ami után annyira kisodródott, hogy kapura lőnie szinte lehetetlen lett volna. Tóth  azonban mégis kijött a kapuból és elé vetődött így lehetőséget teremtve számára a lövésre. Az olasz éppen idejében pöccintette meg a labdát, hogy az még átgurulhasson a kapus hasa alatt és kényelmesen folytassa útját a hálónk felé. Tóth k étségbeesetten ugrott fel és rohant vissza a kapuba. Le is hagyta a játékszert és már a gólvonalon állt amikor a labda oda ért. Lendült a lába, hogy kirúgja, de a nagy-nagy igyekezet, a sprint és még ki tudja mi miatt nem jól találta el. A földberugott és elesett. A labda neki vágódott a jobb kapufának majd onnan ráérősen átgurult a kapunk bal oldalába. Balszerencsés vereség!

Az olasz játékosok és a sajtó dícsérte a magyarok játékát és elismerték, hogy csak a szerencsének köszönhetik a győzelmet.