Szakadó eső, feneketlen sár. Fölmerült, hogy halasszák el a mérkőzést, de mindkét szövetség ragaszkodott a játékhoz. Pedig a pálya valóban alkalmatlan a játékra. Ezen a talajon csatáraink már nem tudják érvényesíteni technikai tudásukat. De nem e miatt lett botrányos a mérkőzés. (Utólag könnyű ezt mondani, de jobb lett volna nem megtartani ezt az összecsapást.)

Ami a játékot illeti, abból alig volt valami ezen a találkozón. A talajt jobban bírták az azzurik és többet is támadtak, aminek egy szabadrúgás utánni fejesgól "képében" meg is lett az eredménye. Vezettek és lehetett volna esélyük a győzelemre, de később már nem elsősorban a labdarúgással foglalkoztak, hanem vélt és valós sérelmeik miatt próbáltak elégtételt venni játékosokon, bírón, közönségen. Ezek fényében megérdemelten sikerült elérnünk a döntetlent, ezen a szépnek nem, sőt sportnak sem igazán nevezhető találkozón.

A mérkőzés igazi főszereplője a játékvezető lett.
A 38. percben került az "érdeklődés" középpontjába. Conti egy erősen meglőtt labdáját kapusunk csak kiütni tudta, de azt Cevenini III. kapásból a hálóba vágta. Mindenki gólnak hiszi a találatot, de a bíró lest ítél, ami óriási felháborodást vált ki az olaszok között. Bár fölháborodást csak közöttük vált ki, de a stadionban mindenki meglepődik a döntésen. Pontosabban talán mégsem mindenki. A játékvezető mérkőzés utáni magyarázata és Zsák  nyilatkozata ugyanis egybe esik abban, hogy azért kellett lest ítélni, mert a fejes pillanatában kapusunk mögött két olasz játékos is a kapunkban állt és mivel a labda feléjük szállt, így jogos a döntés. Ez a magyarázat meggyőzően hangzik, talán így is volt. De ez az olaszok akkori érzésein már semmit sem változtat.
Elszabadultak az indulatok és ezek a második félidőre sem csillapodtak, sőt....
A 62. percben Patakit  a 16-oson belül lerántják, de a bíró nem lát okot a beavatkozásra. Most középcsatárunk reklamál és mérhetetlen felháborodásában meglöki a játékvezetőt. A játékosok egymásnak esnek, többen a földre (illetve a sárra) kerülnek, sárcsomók repülnek, nem kímélve a síp birtokosát sem. Az ítélet szabadrúgás ellenünk.
A 68. percben Della Valle a földre viszi Reiner -t. A játékvezető leküldi a harcos olaszt, de az nem hajlandó elhagyni a pályát. Az azzuri csapat azzal fenyegetőzik, hogy mindannyian levonulnak. Végül a bíró visszavonja döntését. A mérkőzés után azt mondta, hogy a magyar játékosok kérték, engedje, hogy az olasz játékban maradhasson.
A 72. percben a híradások szerínt Rázsó  az őt szerelő Allemandit ellőkte. A játékvezető javunkra ítél 11-est. Tiltakozás, alkudozás kezdődik. Egye fene legyen szabadrúgás a 16-os vonalról, mondják az olaszok, de 11-es semmiképpen. A mezőnyjátékosok nem hajlandók a 16-oson kívülre menni, a kapus nem hajlandó védeni, vagy legalább beállni a kapuba, a 11-eshez leállított labdát elrúgják. Végül (ha nem is 11, hanem inkább 15 méterről) Molnár  elvégzi a büntetőt és egyenlít. Ezután a vendégek megtapsolják a játékvezetőt és Magnozzi a szurkolóknak kezd mutogatni. Öt percre megszakad a mérkőzés, mire végül hellyre áll a rend.
...és hamarosan vége lett.