A   B   C   CS   D   E   F   G   GY   H   I   J   K   L   M   N   NY   O   Ö   P   Q   R   S   SZ   T   TY   U   Ü   V   W   X   Y   Z   ZS 
Nincs kép
 
Kanta József

Született: 1984.03.24.



 3 alkalommal volt válogatott a következő klubból: MTK Budapest FC  (1.-3.)


Csapatai (játékosként): 1994–1998 Ajkai SE, 1998– [klub(295)/], 2002–2004 FGSZ Siófok 

 

Kanta József a helyi labdarúgócsapatban, az Ajkai Sportegyesületben kezdte pályafutását. Az ifjú tehetségre az MTK figyelt fel, így hamarosan Agárdra, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára került. Az ifjúsági szinten kiemelkedő teljesítményt nyújtó középpályást 2002-ben az MTK fiókcsapatához, az NB II-es Bodajk FC-hez küldték, hogy a felnőttek között is tapasztalatokat gyűjthessen.

Az NB II-ben szereplő Bodajk FC-ben hamar a csapat meghatározó egyénisége lett. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia számos neveltjét (például Fülöp Márton, Balogh Béla, Rodenbücher István) a soraiban tudó Fejér megyei alakulat kimagaslott a mezőnyből és már az utolsó előtti fordulóban bebiztosították a másodosztályú szereplést. Az akkor még csak 19 esztendős Kantát csapata legjobb támadójának választották: 29 mérkőzésen összesen 24 gólt szerzett.
A történelme során először másodosztályú Bodajk FC Kanta vezetésével a bajnokság középmezőnyéhez tartozott, legnagyobb sikereiket a magyar kupában aratták: a Sümeg-Légrádi SC elleni 4–1-es, majd a megye másodosztályú Tárnok KSK elleni 2–1-es sikert követően 2003. szeptember 3-án az első osztályú ETO-t 2–0-s, majd október 12-én a szintén első osztályú Pécsi MFC-t 1–0-s arányban múlták felül. A Kanta vezette fiatal gárdát a Ferencváros állította meg a negyeddöntőben.
Az újabb sikeres szezont követően Garami József Kantát is az MTK keretébe hívta.

2004. augusztus 7-én az MTK Sopron elleni bajnoki nyitómérkőzésén bátyjával, Kanta Szabolccsal együtt mutatkozott be a magyar élvonalban, amelyen a debütáló Kanta a 26. percben szabadrúgásból szerezte meg a vezetést. A találkozó a hungária körúti együttes 3–0-s győzelmével zárult. A siker az Illés Béla vezette csapat támadósorának egyik meghatározó játékosává tette. Első élvonalbeli szezonjában 27 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 8 gólt szerzett, csapatával bronzérmes lett.

A 2005–2006-os szezont kitűnő formában kezdő MTK feltartóztathatatlannak tűnt, első tíz mérkőzésükből hetet megnyertek, Kanta a Lombard FC Pápa ellen duplázni is tudott. Posztja az őszi szezon második felétől kezdve fokozatosan hátrébb tolódott: előbb támadó középpályásként, néhány mérkőzéssel később már irányító középpályásként játszatta Garami József, helyét a csatársorban Hrepka Ádám vette át. A már az ifjú karmester irányította kék-fehér alakulat második helyen zárta az őszi szezont.
A téli felkészülési időszakban a Nyíregyháza elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett, és két hónapos pihenő után, 2008. április 15-én térhetett vissza egy Pápa elleni 3–1-es győzelemmel végződött bajnokin. Az egy héttel később rendezett 24. fordulóban élete első élvonalbeli mesterhármasát szerezte, ahol vezetésével az MTK 6–3-as arányban múlta felül a kissé megilletődve játszó Zalaegerszeget. Közel egy hónappal később az újfent csatárként játszó Kanta volt a mérkőzés hőse, klasszikus mesterhármasával nagymértékben hozzájárult a kék-fehér alakulat Győri ETO elleni 5–2-es sikeréhez.
A szezon során többször is kiemelkedő, gólerős játékot nyújtó Kanta 24 mérkőzésen szerzett 18 találatával a góllövőlista harmadik helyén végzett, a csapat azonban a gyengébb tavaszi idénynek köszönhetően lecsúszott a dobogóról. A számára sikeres bajnoki évadot követően a szurkolók az Év Játékosának választották, 2006. május 30-án 2 éves szerződést írt alá az MTK-val, majd a Magyar Labdarúgó-szövetség az év felfedezettjének – a magyar labdarúgó-bajnokság legjobb 21 éven aluli játékosának – járó Puskás Ferenc-díjjal jutalmazta.

A gólerős, támadó szellemű Kanta 2006–2007-es szezonbeli első góljára a 3. fordulóig kellett várni: a Sopron elleni 4–1-es MTK győzelemmel zárult találkozón tizenegyesből talált be. A Vasas ellen a 6. és a Kaposvár ellen a 7. fordulóban lőtt találatai már újra az elmúlt évad játékosát idézték, majd a következő három fordulóban bizonyította, hogy az MTK legmagabiztosabb büntető-végrehajtója: a Vác ellen a 8., a Debrecen ellen a 9. fordulóban 1-1 gólt, míg a Tatabánya elleni 10. fordulóban rendezett bajnoki mérkőzésen 2 gólt szerzett tizenegyesből.

A bajnokságot ragyogóan kezdő MTK tízmérkőzéses veretlenségi sorozata a Fehérvár elleni 1–0-s hazai vereséggel szakadt meg, majd a Budapest Honvéd elleni pontosztoszkodást ismét Kanta duplájának köszönhették. A kirobbanó formában lévő középpályás egy edzésen kisebb sérülést szenvedett, így a téli pihenő előtti négy mérkőzésből csak a záró két mérkőzésen lépett pályára.
A tavaszi rajt mind Kanta, mind az MTK számára rosszul sikerült, a korábbi látványos játék, így az eredmények is elmaradtak: 2007 márciusában rendezett négy bajnoki mérkőzésen kétszer, mindkét alkalommal tizenegyesből volt eredményes: a Paks ellen a 20. és a Vasas ellen a 21. fordulóban. Az álmos rajtot követően Kanta játéka újra a régi formában pompázni látszott (az MTK négy sikertelen találkozót követően Kanta duplájának is köszönhetően 3–0-ra legyőzte a Vác együttesét), azonban a következő négy mérkőzés továbbra is a téli szüneten ragadt játékost idézte.
A bajnoki címért folytatott harc Kanta játékára is pozitív hatással bírt, az utolsó három fordulóban az őszi játékát bemutató karmester vezetésével az MTK mindhárom mérkőzését megnyerte, azonban ez is kevés volt az aranyéremhez: a csapat a második helyen zárt. Kanta visszafogottabb tavaszi produkciója ellenére pályafutásának egyik legeredményesebb bajnoki évadját zárta, 27 mérkőzésen 16 gólt szerzett, az MTK házi gólkirálya és a góllövőlista bronzérmese lett.

A 2008–2009-es szezon Kanta számára rosszul kezdődött. Az osztrák FC Kärnten elleni felkészülési mérkőzésen térdsérülést szenvedett, így nem állhatott Garami József vezetőedző rendelkezésére a szuperkupa-döntőben és az MTK idénykezdetén. A felépülés a vártnál lassabban zajlott, így a teljes őszi szezont kénytelen volt kihagyni.
A hosszú kihagyás ellenére a tavaszi szezon parádésan kezdődött. 2009. február 10-én Budafokon lépett újra pályára egy Szolnok elleni felkészülési mérkőzésen, amelyen a kék-fehér alakulat 3–0-s győzelmet aratott. A Kaposvári Rákóczi elleni tavasziszezon-nyitómérkőzésen már gólt szerzett, és a 92. percig a pályán tartózkodó karmester vezényletével az MTK 2–1-es győzelemmel vonult le a pályáról. A következő, Vasas elleni bajnoki mérkőzésen a félévnyi kihagyásnak nyoma sem látszott, és a tizenegyesből eredményes Kanta, majd az őt váltó Urbán–Hrepka-támadósor hármat rúgott a mérkőzés végére kilenc emberre fogyatkozó angyalföldieknek.
A kitűnő rajt az Újpest ellen hazai pályán 2–1-re elbukott magyarkupa-negyeddöntő odavágóján megtorpanni látszott, azonban a következő bajnoki mérkőzésen újfent eredményes volt: a 2–0-s Diósgyőr elleni sikerrel végződött találkozón tizenegyesből volt eredményes.
A hazai vereség ellenére az MTK kiválóan játszott a Szusza Ferenc Stadionban rendezett magyarkupa-negyeddöntő-visszavágón, és Kanta két gólpasszának köszönhetően 2–0-s hátrányból fordítva 3–2-re diadalmaskodott az Újpest ellen, így idegenben lőtt góllal az elődöntőbe jutott.
A kupasiker generálta lelkesedés a következő fordulóban is megmaradt, és Kanta utolsó előtti percben szerzett találatával 1–0-s MTK-siker született a Paks ellen, így négy bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett.

(Forrás: Wikipédia)

 

Sikerei: Az [klub(295)/] csapatában 2005ben magyar bajnoki bronzérmes, az 2006-2007-es magyar labdarúgó-bajnokság - Borsodi Liga -on magyar bajnoki euüstérmes, az 2007-2008-as magyar labdarúgó bajnokság - Soproni Liga -on pedig magyar bajnok volt. Ezenkívül 2006-ban Puskás Ferenc-díjat, 2008-ban pedig Bozsik József-díjat kapott.

 
Válogatottságai
 
# Időpont Mérkőzés Eredmény Csere Gól Klubból
1. 2007 (02-06) Ciprus - Magyarország 2 : 1  63' MTK Budapest FC
2. 2007 (02-07) Magyarország - Lettország 2 : 0  68' MTK Budapest FC
3. 2013 (06-06) Magyarország - Kuvait 1 : 0  46' MTK Budapest FC




 
 
Előzmények
Válassz a listából