Legutóbb óriási ködben félbe szakadt a mérkőzésünk. Akkor az első félidőben egy nullra vezettünk. Most megmutathattuk mire vagyunk képesek köd nélkül.
Ez az első mérkőzés az új megyeri úti stadionban. A régiben tizenhatszor rendeztek válogatott találkozót és tizennégyszer győztünk, kétszer pedig döntetlent értünk el. Még gólt is csak nyolcat kaptunk, miközben hetvennyolcat(!) rúgtúnk. Követendő példát mutat a statisztika.

Bár az első kapura lövéssel a macedónok próbálkoztak, mégis mi kezdtünk jobban. Annyira, hogy már a negyedik percben megszereztük a vezetést. Dárdai  ugratta ki Lisztes t, aki húsz méteres sprint után tizenhárom méterről, a kapus lábai között a jobb alsó sarokba lőtt. Lényegesen jobban játszott csapatunk, mint a vendégek. A félidő közepén Tököli  a jobb oldalon futott el, majd átemelt a hosszú saroknál érkező Ferenczi hez, aki kapásból bombázott a kapu bal oldalába. Még voltak ígéretes lehetőségeink, de végülis kétgólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.
A második játékrész kezdetén keményen, mondhatni durván kezdtek a vendégek. Ennek szabadrúgás, csere, majd 11-es lett a következménye. Tíz perccel a kezdés után Tököli  ugrott ki és Beganovics csak szabálytalanul volt képes megállítani. Gólszerzését azonban még így sem tudta megakadályozni, hiszen a büntetőt Tököli  értékesítette. Újabb tíz perc telt el magyar helyzetekkel. A frissen beállt újjonc, Tokody  kapott nagyszerű labdát Lisztes től és nem is hibázott. Nyolc méterről a kapus lábai között talált a hálóba. Megint eltelt tíz perc és megint jött a magyar gól. Füzi  a balról érkező Lisztes  felé küldte a labdát, ő pedig tíz méterről erőteljesen a léc alá fejelte. Még ezután is volt gólszerzési lehetőségünk, de az eredmény már nem változott.

Mindenki ünnepelte a győzelmet és tegyük hozzá joggal. Végre szép játék, végre győzelem! Csak az ünneprontók teszik hozzá, hogy ne felejtsük el: ez nem tétmérkőzés volt és nem is számottevő ellenfél. Neki is igazuk van.