Nem volt a világbajnoksághoz méltó az ami a csapat válogatását, utazását kísérte. A profit érdekek miatt nem lehetett pihentetni a játékosokat. A csapat csak május 20-án utazott ki. 17-én még bajnoki mérkőzést játszottak. Sokan nem voltak egészségileg megfelelő állapotban. Többen húzódásokkal, rándulásokkal bajlódtak (Pl:Avar , Kemény ) és mindannyian nagyon fáradtak voltak. Sárosit  nem is engedte az orvos utazni, csak nyolc nappal később, de az sem volt biztos, hogy rendbe jön.
A kijelölt edző Tóth-Potya István nem utazhatott, mert költség kímélés miatt a kint élő Feldmann Gyula felajánlott segítségét úgy fogadták el, hogy odakint ő irányította a csapatot.
Lelkileg sem volt a legjobb hír, hogy éppen Egyiptom ellen kell kezdenünk. Sokan emlékeztek a párizsi 3-0-ás vereségre még akkor is, ha már tíz év telt el azóta. (99. mérkőzés) Jó jelnek tekintették viszont, hogy a mérkőzést ugyanaz a játékvezető vezeti, aki az előző, Anglia elleni győztes mérkőzésünket.
Sok vita folyt arról, hogy erős, vagy gyengébb csapatot kell-e kiállítani. Végül az erős összeállítás mellett döntöttek.

Nagyon jól kezdett a csapat és a papírformának megfelelően, szinte szóhóz sem engedte jutni az ellenfelet. Gyorsan vezetést szereztünk és az első félóra végén már kétgólos előnyre tettünk szert. Ez a második gól meglehetősen érdekes körülmények között esett. Toldi  ívelt fejesét fogta az egyiptomi kapus, de Toldi , aki követte az akciót már nem tudott megállni és a kapust labdástól bedöntötte a kapuba. A két gól mintha kissé túlságosan is megnyugtatta volna válogatottunkat. Kiengedtek egy kicsit és négy perc elég volt az egyiptomiaknak, hogy egyenlítsenek.
A második félidőben már végig komolyan vették az ellenfelet és Vincze  még a kapust is kicselezve újra vezetéshez juttatta Magyarországot. Végül Toldi  találata bebiztosította az eredményt.

Sikerült túljutni az egyiptomi "mumuson", de a mérkőzés felvillantotta labdarúgásunk legnagyobb problémáját a hullámzó, egyenetlen teljesítményt.