Dátum Esemény
1994. 10. 12. 690. Magyarország - Németország 0:0 
1994. 10. 12. Újabb Amerikában élő, a kaliforniai egyetem professzoraként dolgozó tudós (akárcsak a közgazdász Harsányi János), nyerte el a Svéd Királyi Akadémia által megítélt díjat. Oláh György a pozitív töltésű szénhidrogének kutatásában kifejtett munkásságáért nyerte el a Nobel-dijat. Alapkutatási eredményei az olaj- és földgáziparban hasznosíthatók.
1994. 10. 11. Három tudóst jutalmazott a díjak díjával a Svéd Tudományos Akadémia az alkalmazott játékelmélet területén elért eredményeikért. Az 1994. évi közgazgdasági Nobel-díjat megosztva kapták az azonos területen dolgozó kutatók, köztük a magyar származású, amerikai állampolgárságú John C. Harsányi (Harsányi János). A másik két díjjazott az amerikai John Nash és a német Reinhard Selten.
1994. 09. 08. Hopeville település mellett, Pittsburg közelében lezuhant a USA Air amerikai légitársaság Boeing -737-es utasszállító repülőgépe. Fedélzetén 131 személy, százhuszonhat utas és öt főnyi személyzet tartózkodott. Valamennyien szörnyethaltak. Ez volt az utóbbi hét év legsúlyosabb légiszerencsétlensége az USA-ban.
1994. 09. 07. 689. Magyarország - Törökország 2:2  ; EB selejtező
1994. 08. 31. Búcsúztatták Berlinben a Németország keleti tartományaiból 49 év után kivonuló egykori szovjet hadsereget. Az eseményen jelen volt Borisz Jelcin és Helmut Kohl is. Katonai parádé, koszorúzás. Részlet Jelcin beszédéből: "Az orosz katonák barátként, felszabadítóként búcsúznak. Közel fél évszázaddal ezelőtt ostromolták meg a szovjet hadsereg katonái Berlint, összeroppantva a nemzetiszocialista Hitler-rezsimet. Soha azelőtt nem volt még olyan bűnös, véres, ártó erő, mint a hitleri. " Elmondta, hogy közel 320 ezer szovjet katona nyugszik német földben. Ezt a napot a múlt utolsó napjának nevezte, amit olyan jövő követhet, ahol nincs helye az erőszaknak. Kohl így búcsúzott: "Oroszország katonái! Megható pillanat, amikor egy büszke hadsereg békében visszatér hazájába. Honfitársaim nevében kívánok Önöknek és családjuknak a jövőben minden jót és Isten áldását." Reményét fejezte ki, hogy a két nép kapcsolatai tovább javulnak és végleg lezárult a huszadik századi sötét múlt. Ezzel a kivonulással képletesen és remélhetőleg véglegesen is lezárult a második világháború és a katonai blokkok szembenállásával fémjelzett történelmi korszak.
1994. 07. 17. Végre ismét magyar a világbajnokság döntőjében! Igaz csak egy, Puhl Sándor  személyében, aki a mindent eldöntő mérkőzés bírája.
1994. 06. 18. - 07. 17. Az Egyesült Államok rendezi a XV. labdarúgó-világbajnokságot. Az eredmény Brazília - Olaszország 0:0, tizenegyesekkel 3-2.
1994. 06. 08. 688. Belgium - Magyarország 3:1 
1994. 06. 01. 687. Hollandia - Magyarország 7:1 
1994. 05. 29. Lezajlik a magyarországi választások második fordulója. A végeredmények, az MSZP 54,15%; az SZDSZ 18,13%; az MDF 9,57%; a FKgP 6,74%; a KDNP 5,70%; a FIDESZ 5,18%.
1994. 05. 18. 686. Magyarország - Horvátország 2:2 
1994. 05. 08. Lezajlik a választások első fordulója Magyarországon. A parlamentbe 6 párt került be, az MSZP 32,99%; az SZDSZ 19,74%; az MDF 11,74%; a FKgP 8,82%; a KDNP 7,03%; a FIDESZ 7,02%.
1994. 05. 06. Átadják a Franciaországot és Nagy-Britaniát a La Manche csatorna alatt összekötő alagutat, népszerű nevén a "csalagutat".
1994. 05. 04. 685. Lengyelország - Magyarország 3:2 
1994. 04. 20. 684. Dánia - Magyarország 3:1 
1994. 04. 06. 683. Magyarország - Szlovénia 0:1 
1994. 03. 23. 682. Ausztria - Magyarország 1:1 
1994. 03. 09. 681. Magyarország - Svájc 1:2 
1994. 02. 28. A NATO légiereje előszőr avatkozik tevőlegesen a volt Jugoszlávia területén dúló háborúba. Lelőnek négy szerb katonai repülőt, amelyek megszegik a Bosznia területe felett érvényben lévő ENSZ repülési tilalmat.
1994. 02. 12. - 27. A XVII. téli olimpiai játékok versenyei Lillehammer-ben. Ettől kezdve a versenyeket nem a nyári olimpiákkal azonos évben, hanem a két olimpia közötti páros évben rendezik.
1993. 12. 12. Hosszú betegeskedés után elhunyt Antall József, Magyarország miniszterelnöke. A temetésre december 17-én került sor.
1993. 10. 27. 680. Magyarország - Luxemburg 1:0  ; VB selejtező
1993. 10. 04. Az orosz elnök Borisz Jelcin ellen puccsot kísérelnek meg, amit a kormány hű csapatok nagyon gyorsan levernek. A harcok során sokan vesztik életüket és a parlament épületét (a moszkvai "Fehér Ház") is megostromolják.
1993. 09. 13. Jichák Rabin izraeli kormányfő és Jásszer Arafat a Palesztínai Felszabadítási Szervezet vezetője Wasingtonban aláírják az izraeli-palesztín békeegyezményt. Bár már megkötésekor sőt már előtte is sokan bírálják a megállapodást mégis történelmi jelentőségű és talán alapja, mintája lehet egy későbbi, valódi egyezségnek.
1993. 09. 08. 679. Magyarország - Oroszország 1:3  ; VB selejtező
1993. 06. 16. 678. Izland - Magyarország 2:0  ; VB selejtező
1993. 05. 29. 677. Írország - Magyarország 2:4 
1993. 04. 28. 676. Oroszország - Magyarország 3:0  ; VB selejtező
1993. 04. 15. 675. Magyarország - Svédország 0:2 
1993. 03. 31. 674. Magyarország - Görögország 0:1  ; VB selejtező
1993. 03. 10. 673. USA - Magyarország 0:0  ; Kirin Kupa, Japán
1993. 03. 07. 672. Japán - Magyarország 0:1  ; Kirin Kupa, Japán
1993. 02. 26. New Yorkban bomba robban a World Trade Center épületében. A sebesültek száma meghaladja az ezret és van öt halottja is a támadásnak. A terrorakcióról kiderűlt, hogy arab fundamentalisták hajtották végre.
1993. 02. 12. 11 kisiskolás meghal, amikor egy vasúti átjáróban a tanulókat szállító autóbusz személyvonattal ütközik. A szerencsétlenségben a busz vezetője is életét veszti. A fénysorompó nem működött, mert az akumlátorokat kilopták belőle.
1992. 11. 11. 671. Görögország - Magyarország 0:0  ; VB selejtező
1992. 10. 13. 670. Katar - Magyarország 1:1 
1992. 10. 11. 669. Katar - Magyarország 1:4 
1992. 09. 23. 668. Magyarország - Izrael 0:0 
1992. 09. 09. 667. Luxemburg - Magyarország 0:3  ; VB selejtező
1992. 08. 26. 666. Magyarország - Ukrajna 2:1 
1992. 07. 25. - 08. 09. Még az előző olimpiai játékoknál is teljesebbet rendezhet a katalán főváros, Barcelona. A XXV. olimpiai játékokon 172 nemzet képviseltette magát és mérközött meg, 29 sportág 257 versenyszámában.
1992. 07. 25. - 08. 09. A XXV. olimpiai játékokon 217 magyar versenyző indult (ebből 58 nő). Szereztünk tizenegy arany, tizenkettő ezüst és hét bronzérmet, valamint öt negyedik, kilenc ötödik és tizenegy hatodik helyezést.
1992. 06. 17. Oroszország és az USA vezetői, Borisz Jelcin és George Bush, az eddigi legjelentősebb leszerelési megállapodást írják alá. A megegyezés értelmében a két ország 11 év alatt nagy hatótávolságú nukleáris fegyverrendszereinek számát a jelenlegi egyharmadára csökkenti.
1992. 06. 10. - 06. 26. Labdarúgó Európa-bajnokság Svédországban. A döntőben Dánia - Németország 2-0.
1992. 06. 03. 665. Magyarország - Izland 1:2  ; VB selejtező
1992. 05. 27. 664. Svédország - Magyarország 2:1 
1992. 05. 12. 663. Magyarország - Anglia 0:1 
1992. 04. 29. 662. Ukrajna - Magyarország 1:3 
1992. 04. 06. Bosznia-Hercegovinát, mint önálló államot ismerik el az Európai Közösség államai. Miközben a háborús események változatlan intenzitással tovább folytatódnak a térségben.


 
 
Előzmények
Válassz a listából